Prológus

Kematian....Annyit tesz halál. Az a dolog, ami jelent pillanatban körül vesz minket. Körülveszi az emberiség életét. Egy magam fajta 17 éves lány, sosem számított volna olyasmire, ami épp most történik. Hol is kezdjem? Talán a legelején...
Tehát minden nagyon nyugodt volt. Otthon ültem a szobámban, éppen rockot hallgatva. Anyám, apám és a húgom ilyenkor általában lent vannak konyhába és épp az ebédjüket eszik. Nem nagyon foglalkozom velük mostanság.
-Lizzy! Megteszed hogy lemész a boltba? -Hallottam anyám szelíd hangját.
-Menjen le Chloe! Ő rá ér! -Kiabáltam vissza.
-Lizzy Swan! Azonnal menj le a boltba.! -Emelte meg apu a hangját.
-Jól van már. -Fintorogtam, majd lementem nekik a boltba. Bevásároltam mindent amit kellett, majd haza felé vettem az irányt. Ahogy sétáltam az őszi, Londoni utcán, a hideg megcsapta az arcomat. Velem szembe emberek szaladtak. Némelyikük sikítozott, egyik-másik pedig üvöltözött. Arcukon nagyon jól látható volt a kétségbeesés. Kíváncsi fajta vagyok, ezért kicsit még előrébb sétáltam. Hirtelen szembe találtam magam egy magas termetű férfival. Szemei fehérek voltak. Fehérek, mint a hó. Nagyon különös volt. Egy kék színű fegyver szerű valamit szorított a nyakamhoz, majd lőtt. A nyakamba éles fájdalom nyilallt. Mintha csak megrázott volna az áram. Oda kaptam, és a földre rogytam. Kiabáltam volna, de nem bírtam. Torkomon nem jött ki hang. Borzasztóan fájt a nyakam, de próbáltam felkelni. Ekkor a lábával a földre nyomott, és ismét meghúzta a fegyvert a torkomnál. Ekkor már minden elsötétült. Mikor felébredtem, egy székben találtam magam. Körülöttem még sok-sok szék, és mindben egy ember.  Körbe néztem. Felakartam állni, de egy férfi vissza lökött. Kinéztem az ablakon, és amit láttam az meghökkentő volt. Álmodom? Mi történik? A világűrben voltam. A sok nyugtalan arcot kutatva kerestem családomat. Mikor már feladtam, az ,,űrhajó"-ha nevezhetem annak- egyik felében megláttam anyuékat. Sírtak. Mindenki nagyon félt. 
-Hova visznek minket, és kik maguk? -Kérdeztem a mellettem álló legalább két méter magas alaktól. 
-Kematian. -Válaszolt egyszerűen.
-Hogy mi? 
-A saját bolygónkra. -Mondta reszelős hangján és rám pillantott. Ugyan olyan fehér szemek pislogtak rám, mint akkor, amikor nyakon lőttek valamivel. Talán ez lenne a megkülönböztető jel a két faj között, ugyanis külsőre teljesen olyanok mint mi. Többé nem kérdés hogy van e élet a földön kívül.Hosszú út volt. Addigra anyuék is észre vették hogy ott vagyok. Végül egy furcsa bolygó felé tartottunk. Ez az egész iszonyú furcsa volt. Mint egy álom. Felfoghatatlan..
A bolygó amelyre leszálltunk, egész elfogadható volt...külsőre. Nem tudtuk milyenek itt a dolgok. Talán én mondhattam magam az ,,áldozatok" közül a legnyugodtabbnak.



Ahogy a hajó földet ért, a kezünket valami mágneses lánc szerű dologgal csatolták hátra. Sorba állítottak minket, és levezettek a hajóról. Egy magas fekete hajú srác mellé állítottak. Arca ijedt volt, mégis látszott rajta mennyire próbálja legyőzni félelmét. Én talán azért nem féltem annyira, mert fel sem fogtam mi történik körülöttem.
-Zayn vagyok. -Suttogta és lenézett rám.
-Lizzy. -Vezettem fel tekintetem cipőjéről arcára. Mondani szeretett volna még valamit, de ekkor őt elrángatták mellőlem. Végül sorba rendeztek mindenkit, és én is oda kerültem a családomhoz. Egy fehér hajú nő, ki nem ősz volt, csak ilyen színű volt a haja, egy dobogóra lépett fel, majd beszélni kezdett.
-Maguk, emberek. Azért vannak itt, ezen a bolygón, hogy megmentsék a mi fajunkat a kipusztulástól. Hogy miért? a válasz egyszerű. Bolygónkon nem született gyermek több mint 8 éve. Nekünk termékeny anyákra, vidám gyermekekre, felelősség teljes szülőkre, és egészséges férfiakra van szükségünk. A maguk feladata helyre hozni népünk hiányosságait. Ezzel a két fajt össze olvasztjuk, és egy népként fogunk tovább élni. Ám a mi bolygónk nem elég nagy egy ekkora nép befogadására. Akiknek hibás valamiben is a DNS-ük, vagy csak nem megfelelőek céljainkra a kukában végzik. Ha értik mire gondolok. -Mosolyodott el a nő mondandója végére.
-És mért pont mi? -Kérdezte valaki remegő hangon a tömegből. 
-Mert vizsgálataink során kiderült, hogy CSAK a földön élnek olyan egyének, melyekkel képesek vagyunk szaporodni. Ez ilyen egyszerű. -Nézett körbe, majd intett az őröknek. Most dől el a sorsunk. Vagy meghalok, vagy élek, és lesz egy ufó gyerekem. Nagyszerű. Vajon hogy dönt majd a sok fura lény a sorsom felől? Van esélyem túl élni? Élet és halál a tét.