2. Fejezet

Mikor kinyitottam a szemem, azt hittem menten szívrohamot kapok. Nagy fehér szemek bámultak kb fél centi távolságról. Ijedten ugrottam meg, mire elhajolt tőlem, és mosolyogva nézett.
-Jó reggelt! -Adam volt az.
-Mit keresel te ilyenkor a szobámban? -Fintorogtam.
-Akkor jövök ide, amikor csak akarok. -Kuncogott halkan, majd leült az ágyam szélére.
-Át szeretnék öltözni. -Mondtam, mire sóhajtott, felállt és kiment. Gyorsan átvettem a ruháim, majd jeleztem neki hogy vissza jöhet. Meg is tette. A szekrényemre pillantottam, ahol a vázában egy friss rózsa csokor állt. Adam-re néztem nagy szemekkel, aki szélesen elmosolyodott.
-Nem tudtam mi a kedvenced, így hát hoztam rózsát. Azt mindenki szereti. -Mosolygott.
-Köszönöm. Ez nagyon szép. -Mosolyogtam vissza. Magával ragadott a gyönyörű csokor, de ez sem segített megbarátkozni Adam gondolatával.
-Lizzy! -Dobta le magát az ágyra.-Tudom, hogy kicsit sincsen ínyedre hogy velem kell lenned, de könyörgöm adj egy lehetőséget, és bebizonyítom, hogy nem is vagyok annyira ,,gonosz". Semmit nem fogok siettetni, és mindent a te tempódban csinálok majd. Most, egyenlőre csak szeretnélek megismerni. És esélyt szeretnék, hogy te is megismerj engem mielőtt elítélsz. Eljöhetnél velem randizni, és akkor talán más lenne a véleményed. -Mondta. Csendben álltam vele szemben, és magamban hezitáltam.
-Na mit válaszolsz? -Mosolygott.
-Rendben.-Sóhajtottam, mire egy önelégült mosoly kúszott át ajkain. Az én gondolataim végig csak Zayn körül forogtak. A tudat, hogy akár egy percig is távol kell lennem tőle, megőrjített. Érdekes volt ez a kettőnk között tökéletesen érezhető vonzalom. Hisz csak alig ismerem őt. Ráadásul elég titokzatos személyiség, így a hosszú beszélgetésből sem tudtam meg róla túl sokat. Adam végig simított a vállamon, ami engem arrébb állásra ösztönzött.
-Menj le kajálni. Anyukád jó hírekkel fog szolgálni. -Mosolygott rám biztatóan, amit én egy elég halvány mosollyal jutalmaztam.
-Te addig elmész? -Kérdeztem.
-Igen van egy kis dolgom. De még valami... -Megragadta a kezem, és egy fekete kis gombot nyomott a gyenge bőrömbe a tenyeremen.
-Au! Ez mi a franc? -Fintorogtam, miközben végig simítottam a felületen, de az sima volt.
-A ti telefonnak nevezett készülékeitek nem működnek nálunk. Ha bárkivel beszélgetni akarsz, csak kinyitod a kezed, és egyenletesen tartod az ég felé. Akkor elő jön belőle egy holografikus kép. A készüléket mindenkinek ,,beszerelik", ezek felismerik egymást.  Ha bárkivel beszélgetni akarsz, csak egymáshoz kell érintenetek, és utána már bármikor képesek vagytok elérni egymást.- Magyarázta. Csak bólogattam, mert ez az egész tényleg nagyon új volt még. Együtt lesétáltunk a konyhába. Adam kisétált az ajtón, és pedig leültem a konyha asztalhoz. Anyu leült velem szembe, és ajkain szétterült egy mosoly.
-Adam azt mondta lesz valami jó híred. -Vontam fel a szemöldököm.
-Igen, valóban. Reggel járt a házunkban Caroline. És mivel a fia pont téged választott maga mellé, így ,,kiemelnek minket"  és kaptam egy munkát tanács elnökként. Ez itt nagyon sokat jelent.
-Igen, behálóznak. Nagyszerű.-Forgattam meg a szemem.
-Kicsim..Megtörtént. Nem tudunk mit tenni, túl kell élnünk. Nekem a családom a legfontosabb, és gondoskodnom kell arról, hogy tudjon itt érvényesülni. -Mondta kissé megtörten, amire rábólintottam. Az ajtón kopogás hallatszott, mire oda kaptam a fejem.
-Értem jöttek. -Mondta anyu, majd felállt, és elment a pár darab fehér szemű ürgével. Már első nap dolgozik? Érdekfeszítő. Semmi kedvem sem volt ebben az undormány házban maradni. ki mentem az utcára, ahol Zayn egyik haverjába botlottam.
-Szia ...öhh...Lami...vagy Lima...-Nevettem kínosan.
-Liam vagyok Lizzy, és neked is szia! -Nevetett, majd átölelt. Közvetlen emberke, ami nekem nagyon tetszik. Nagyon aranyos, ha valaki könnyen ismerkedik.
-Zaynhez készültem. -Mondtam.
-Ki gondolta volna?! -Nevetett, majd elkezdtünk arra felé sétálni. Mikor oda értünk, egy hosszú fehér hajú lányt pillantottam meg Zayn mellett. Beszélgettek. Gondolom mellé is kiosztottak valakit, de az nem lehet...nem. Egyszerűen nem. Képtelenség. Én...én..nem akarom, hogy ez így legyen. Zayn az enyém, és csak az enyém...Senkinek sem hagyom hogy hozzá érjen. Szeretem őt. -Totyorogtam kétségbeesetten, amit valószínűleg Liam látott is, mert átkarolta a vállam, és egy ,,nyugit" suttogott nekem.
-Mindannyiónk mellé kiosztottak valakit. Ez ellen semmit sem tehetünk. -Sóhajtott.
-Tudom, de akkor is én ezt...áh... -Fintorogtam és oda mentem Zaynhez. -Helló! -Erőltettem egy mosolyt. Zayn mosolyogva intett, majd arcon puszilt és átölelt. A lány mosolyogva nézett rám.
-Lizzy-Samanta, Samanta-Lizzy. -Mutatott be minket egymásnak, majd megnyalta ajkait és a szemeimbe nézett. A többi srác, akik már Liam mellett álltak, intettek neki.
-Pillanat. -Mondta, majd melléjük sétált. Együtt maradtam Samantaval, akinek hirtelen lefagyott a mosoly az arcáról, és nagy fehér szemeivel bámult rám.
-Lizzy...Adam barátnője, mi? -Fintorgott.-Meg ne lássalak Zayn közelébe, mert gondoskodok róla hogy kinyúvadj cica. Én lennék Adam testvére. Egy szavamba kerül, és holtan fekszel egy helyben.   Látom hogy Zayn és közted van valami. Ha jót akarsz magadnak, a családodnak, és legfőképpen Zaynienek, akkor gondold meg mit csinálsz!-Mormolta egy gonosz vigyorral, amitől belém fagyott a levegő. Zayn mellé sétált, nekem pedig elöntötték a szemem a könnyek. Halálosan megfenyegetett Adam testvére, és azt mondta bántaná őt. Mi lehet még rosszabb? Tényleg elegem van. Elég már. Mindenből. Harry mellém sétált, és átölelt.
-Mi a baj? -Nézett értetlenül, miközben gyorsan megtöröltem a szemeimet...

Drága olvasóim. Sajnálom hogy rövid, és hogy rég nem hoztam részt, de szüneteltettem a blogot. Ezután igyekszem részt hozni, szeretlek titeket!!!♥

1. Fejezet

Sziasztok! szóval hol is kezdjem? Először is nagyon hálás vagyok a támogatásotokért, és hogy már a prológusra kaptam 6 kommentet és 7 db feliratkozót. Megmondom őszintén nagyon meglepett. Örömet okozott, nem is kicsit.Azt szeretném kérni, hogyha tetszik a történet, akkor továbbra is kommenteljetek. Nem kötöm kommenthez a részeket, mert az önző dolog lenne, de hálás lennék pár szóért. Köszönöm xx.


A már nehéz léptű reményvesztett embereket különböző sorokba állították.
Voltak a férfiak, gyerekek és a nők. Fogalmam sincs mi szerint válogatták ki, ki merre menjen, de az embereket két irányba terelték. Mikor én kerültem sorra, egy tűt szúrtak a karomba és vért vettek tőlem. Felszisszentem, de több reakciót nem voltam hajlandó mutatni. És ami még különös, hogy mi emberek, kaptunk levegőt ezen a bolygón. A levegő összetétele valószínűleg olyan lehetett mint a miénk. Némi kis vérelemzés után, az egyik sorba löktek. A családom is ott állt, és a Zayn nevű gyerek is. Felzselézett haja tökéletesen állt formás kis feje tetején. Barna szemei feszülten fürkészték az új helyet. Aggodalommal teltek meg gyönyörű vonásai. Fejét oldalra szegezte és kereset valamit, vagy valakit a tömegben. Borzasztóan tökéletes ajkai gyengéden elváltak egymástól miközben kutatott. Izmos felsőtestén és karján feszült a szűk hosszú ujjú, fekete póló. Erős mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Egy gyors mozdulattal megnyalta kiszáradt, mégis pompás ajkait, majd kezét szűk farmerja zsebébe csúsztatta. Tekintete hirtelen felvillant, és intett valakinek. Ez a srác maga a tökéletesség. A mozdulatai...a kinézete...Pompázatos.-Jézusom...mikre gondolok? Ezt...Nem szabadna. Főleg itt nem, és főleg ilyen hamar. Egy szót váltottam vele....Én meg már fantáziálok róla, és ami azt illeti tátott szájjal bámulom. Elkaptam hát róla a tekintetem, és a földet kezdtem nézni. Aztán jobban szemügyre vettem a körülöttünk lévő dolgokat. Az égre néztem, ahol a nap helyett más bolygókat lehetett látni. Elragadó volt, de nagyon különös. Aztán szemügyre vettem a bolygót. Olyan volt mint a föld, csak nagy magas házak helyett széles kertes házak voltak. Ezeknek mindegyike fémből volt. Legalábbis fémnek látszott. Lehet hogy az is valami földönkívüli anyagból volt. Szemeimmel tovább pásztáztam a földet, várakozás közben ez érdekesebbnek tűnt. A cipőm orrán akadt tekintetem, mikor a sajátom előtt egy nike cipőt pillantottam meg.  Picit feljebb néztem és egy fekete farmert véltem felfedezni. Felnéztem egészen a cipő gazdájának arcára, s mozdulataim közben a szívverésem hevesebb lett. Zayn.
-Hát te? -Kérdeztem és szinte éreztem ahogy arcom kivirul.
-Egyedül vagy? -Nézett rám komoly tekintettel.
-Nem. Velem van a családom. Apám, anyám és a húgom. És te?
-Négy barátommal, és az ő családjukkal. Mind ezen az oldalon állnak.-Mondta.
-És a te családod? -Vontam fel a szemöldökömet.
-Ez egy elég hosszú történet. Fáj róla beszélni, de ha ezt túléljük, akkor ígérem elmesélem, rendben? -Arcán egy darabka kis érzelem sem látszott átfutni. Különös volt.
-Rendben. Bár nem hinném hogy te a génhibás oldalhoz tartoznál. -Vontam vállat, mire szélesen elmosolyodott.
-Ezt most hogy érted? -Kuncogott halkan és keresztbe fonta a karjait mellkasa körül.
-Hát...ömm....sehogy. -Vakartam meg a tarkóm zavartan, mire ő csak mosolyogva rázta a fejét. Végig néztem a másik soron, ahol már nagyon sok ember állt. Borzasztó volt, hogy talán annyi embert elpusztítanak. Szomorú és félelemmel teli pillantást vetettem körbe az embereken. Mindig mindenki sorsát a szívemen viseltem. Ezt Zayn is láthatta, mert lehajolt hozzám és csillogó barna szemeivel biztatóan nézett az én szemeimbe.
-Minden rendben lesz. -Suttogta és egy halvány mosoly jelent meg az ajkain. Aprót bólintottam, majd felnéztem, mert a sor megindult. Zayn is előre felé fordult és tömeg tempóban sétáltunk előre. Nyomasztó volt ez az egész. Ekkor egy fiú lépett mellém. Barna haja volt, és fehér szemei. Bíztatón nézett szemeimbe, és suttogni kezdett.
-Ti túl élitek. Már ne aggódj. -Suttogta és a ,,főnökhöz" sietett. Ahhoz a nőhöz, aki a beszédet is mondta vagy mit. Rám mutogatott, és beszélt. Kicsit sem tetszett ez a dolog.  Tudtam, itt valami nem lesz rendben.
Nem telt bele sok időbe, és a betelepítés megtörtént. Egy békés és nyugodt házacskát kaptunk nagy kerttel. A kertbe virágok voltak ültetve, és tényleg szép zöld volt. Kaptunk egy nagy beépített medencét is. Az ember eltűnődik...Ezek lemásolták az élet stílusunkat?
Bementünk, és mindenkinek volt külön szobája. A szobámba mentem, melyhez kulcsot kaptam. D22. Az érdekes az, hogy a 22 a szerencseszámom. Felettébb megtisztelő. Benyitottam a nem kicsi szobába, és bámulatos dolgot láttam. Annyira az én ízlésem szerint volt berendezve... Minden lila volt, feketével díszítve. Pihe-puha ággyal, szebbnél szebb bútorokkal. Szekrények viszont nem voltak. Három ajtó volt a falon. Két egyes, és egy kettes. Az egyik wc-volt, a másik fürdő, és a harmadiktól elakadt a szavam. Egy hatalmas gardrób volt, ami tele volt ruhákkal.....az én méretemben.
-Tetszik? -Szólalt meg mögöttem egy mély hang. Felé fordultam, és a barna hajú fiú volt.
-I..igen...De ki vagy, és hogy lehet hogy ez a szoba nekem készült?
-Tudod a mi gépeink fejlettek. Már mikor levettük a véred láttunk mindent. A gondolataid, és minden mást. A többi fejlett műszerünkkel, pedig berendeztük a lakásokat, ami összesen 20 percet vett igénybe. Amúgy bunkó vagyok, be sem mutatkoztam. Adam vagyok. -Nyújtotta a kezét. Először is fel kellett fognom amit mondott. Már ez sem volt olyan könnyű. Aztán ránéztem a kezére és hezitáltam. Kezet fogjak vele? Vele, aki egy közülük? Nem is tudom...
-Gyerünk. Nem foglak bántani. -Túrt bele barna hajába, ami hihetővé tette ezt az egészet. Felé nyújtottam a kezem, ő megragadta és megrázta. A nevemet várva fürkészte arcom, én pedig lassan dadogtam ki;
-Lizzy vagyok. -Érintése puha volt. A testének nem volt hőmérséklete, és kicsit textil tapintása volt. Még egy meglepő űrlény tulajdonság.
-Lizzy, nagyszerű. Én leszek az, akivel együtt leszel. -Mosolyodott el.
-Mi? -Vontam fel a szemöldököm.
-Tudod... Minden 16-20 éves lánynak van valaki akivel együtt kell lennie, össze kell melegednie, és majd gyereket kell nemzenie, érted? Így maradhat fent a népünk Lizzy. -Lépett közelebb, és simított végig az arcomon. Elfintorodtam, amit nem vett nagyon jó néven.
-És hogy lehet, hogy te vagy itt nálam?
-Az a nő... Caroline az anyám. Én kértem meg. Kiszúrtalak a tömegből, és szóltam neki, hogyha már engem is kell valahova, akkor hozzád tegyenek. És nem hiszem hogy bölcs dolog lenne ellenkezned. Ismerem az anyám...Legalább adj egy esélyt. Szerintem jól megleszünk. -Győzködött. Egyáltalán nem voltam oda az ötletért, de nem volt más választásom minthogy rábólintsak. ,,az enyém vagy" -Hallottam a fejemből a hangot, mire felé kaptam a tekintetem.
-Ezt....te csináltad?
-Aha. Van egy-két dolog amit tudunk..olyan amit ti nem.-Mondta. Az övé vagyok. Aha...nagyszerű.
-És te...Itt fogsz lakni? -Kérdeztem.
-Nem. Én a saját részünkön lakom majd. Általában a napjaidat fogod velem tölteni, meg néhány éjszakát. De most elmegyek. Nézz szét a környéken, és érezd otthon magad. Most megyek, majd holnap találkozunk. -Mosolygott, majd elhagyta a szobámat és elment.
Mégegyszer körbe néztem a szobában. Tényleg nagyon szép volt.



Biztos anyuéké is nagyon szép. De inkább körbenézek az utcán. Látni akarom mi van a környéken. Leszaladtam a lépcsőn, egy pillantást vetve az ízléses konyhára, majd kimentem. Át sétáltam az óriási kerten, és a szomszéd házakat néztem. A miénk volt a legszélső. Mellettünk, egy göndör fiú lakott a családjával. Láttam ahogy a srác ideges fejjel ül az ablakánál. Komoly tekintete egészen ijesztő hatást keltett vibráló zöld szemei mellett. Ahogy meglátott, az ideges szempár kíváncsivá vált. Intett nekem, majd egy pillanaton belül már előttem állt.
-Harry. -Mosolyodott el.-Lizzy, igaz?
-Ahamm. -Bólintottam. -Honnan tudod?
-Kb, 20 perce hallottam rólad. -Kuncogott, mire én is halványan elmosolyodtam.
-Ismered Zaynt?
-Az egyik legjobb haverom már vagy 5 éve.
-És tudod merre lakik? -Siettettem, mire ajkain egy széles mosoly terült szét.
-Mivel családja nincs, így Liamékkel lakik.  -Válaszolt.
-És Liam?
-Szerencséd van. Csak a szomszédba kell menned... -Mosolygott, és a fejével a szomszéd ház felé biccentett. Elindult az irányába, és kis tétovázás után követtem. Ahogy egyre közeledtünk a ház felé, már láttam Zaynt. Épp az udvaron állt egy cigivel a kezében, gondolom ez kicsit megnyugtatta. Ahogy oda értünk bemutattak a Liam nevű srácnak is. Így legalább már három ember van akit a családomon kívül ismerek. Már magában ez is megnyugtató. Elmeséltem nekik, hogy rám erőltettek egy Adam nevű ufó gyereket, amire Zayn szélesen elhúzta a száját. Mindketten éreztük, hogy van köztünk valami. Bár nem ismertük egymást, a levegő forrt köztünk akárhányszor egymáshoz szóltunk. Különös volt. Azelőtt senki ilyennel nem találkoztam. Pont most, mikor egy Adam nevű lény lesz az, akivel együtt kell lennem. Már sötétedett, mikor a beszélgetésünknek a srácokkal vége szakadt. Harry ,,haza" ment és egy mosoly kíséretében Liam is bement. Kettesben maradtam vele. A szívem már a puszta gondolatától, hogy kettesben vagyunk is gyorsabban vert. Ültünk a fűben, és szótlanul néztük a fény távozását. Mivel nem volt külön nap, így nekem úgy tűnt, talán egy másik bolygó világítja meg ezt. Vagy nem tudom,. Igazából semmit nem értettem még. Azt tudom, hogy nekünk nem volt szükségünk szavakra. Ültünk egymás mellett, és éreztem ahogy a keze lassan súrolja az enyémet. Kirázott a hideg. Egy perzselő érzés futott végig a testemen. Különös volt. Sosem éreztem még ilyet. Tenyere az enyémbe csúszott, és ujjaink össze fonódtak. Eszembe jutott, hogy semmit nem tudok még Zaynről, és ő sem rólam, de ez nem számított. Azt hiszem ez lenne a ,,szerelem első látásra" dolog, amit mindig is hülyeségnek tartottam. Mégis, benne van valami, ami engem megőrjített. A világom fenekestül felfordult ma, de ebben nem csak az űrlények, hanem Zayn is szerepet játszott. Szinte éreztem magamon perzselő tekintetét. Láttam a szemem előtt a ragyogó barna szempárt. Ajkaim mosolyra húztam, és én is rá néztem. A világ megszűnt létezni körülöttünk. Éreztük, hogy ideje ismerni egymást, ezért kezdeményezte a beszélgetést. Nem tudom mi volt az idő járása ezen a bolygón, de földi idő szerint vagy 4 órát beszélgettünk. Sok mindent megtudtam róla, de ezek csak felszínes dolgok voltak. Tudtam már, Hogy a teljes neve Zayn Jawaad Malik, meg hogy 20 éves, és Bradford-ban született. A szülei egy tűzvészben meghaltak mikor 15 éves volt, innentől a barátjánál Liamnél lakott. És hogy nem hárman barátok hanem öten. Van egy Niall és egy Louis nevű haverjuk is. Ők nem messze kaptak házat. Emellett rengeteg infó került róla a fejemben, de tényleg úgy éreztem, ez semmi. Én az igazi belsőjét akartam ismerni.Szerintem ezzel ő is így volt. Beszélgetésünk nagy része nevetgélés volt. Fáradt voltam a sok dolog miatt ami ma történt. Ő is. Felálltunk a fűből, és elkísért egészen a házunkig. Egy nagy és szoros öleléssel váltunk el egymástól. Éreztem férfias dezodor illatát. Kellemes volt. Bementem és a szobámig meg sem álltam. Borzasztóan jó volt vele tölteni a fél éjszakát. Fáradtan álltam be a zuhany alá, majd befeküdtem a szokatlan ágyba, és lassan elaludtam.

Prológus

Kematian....Annyit tesz halál. Az a dolog, ami jelent pillanatban körül vesz minket. Körülveszi az emberiség életét. Egy magam fajta 17 éves lány, sosem számított volna olyasmire, ami épp most történik. Hol is kezdjem? Talán a legelején...
Tehát minden nagyon nyugodt volt. Otthon ültem a szobámban, éppen rockot hallgatva. Anyám, apám és a húgom ilyenkor általában lent vannak konyhába és épp az ebédjüket eszik. Nem nagyon foglalkozom velük mostanság.
-Lizzy! Megteszed hogy lemész a boltba? -Hallottam anyám szelíd hangját.
-Menjen le Chloe! Ő rá ér! -Kiabáltam vissza.
-Lizzy Swan! Azonnal menj le a boltba.! -Emelte meg apu a hangját.
-Jól van már. -Fintorogtam, majd lementem nekik a boltba. Bevásároltam mindent amit kellett, majd haza felé vettem az irányt. Ahogy sétáltam az őszi, Londoni utcán, a hideg megcsapta az arcomat. Velem szembe emberek szaladtak. Némelyikük sikítozott, egyik-másik pedig üvöltözött. Arcukon nagyon jól látható volt a kétségbeesés. Kíváncsi fajta vagyok, ezért kicsit még előrébb sétáltam. Hirtelen szembe találtam magam egy magas termetű férfival. Szemei fehérek voltak. Fehérek, mint a hó. Nagyon különös volt. Egy kék színű fegyver szerű valamit szorított a nyakamhoz, majd lőtt. A nyakamba éles fájdalom nyilallt. Mintha csak megrázott volna az áram. Oda kaptam, és a földre rogytam. Kiabáltam volna, de nem bírtam. Torkomon nem jött ki hang. Borzasztóan fájt a nyakam, de próbáltam felkelni. Ekkor a lábával a földre nyomott, és ismét meghúzta a fegyvert a torkomnál. Ekkor már minden elsötétült. Mikor felébredtem, egy székben találtam magam. Körülöttem még sok-sok szék, és mindben egy ember.  Körbe néztem. Felakartam állni, de egy férfi vissza lökött. Kinéztem az ablakon, és amit láttam az meghökkentő volt. Álmodom? Mi történik? A világűrben voltam. A sok nyugtalan arcot kutatva kerestem családomat. Mikor már feladtam, az ,,űrhajó"-ha nevezhetem annak- egyik felében megláttam anyuékat. Sírtak. Mindenki nagyon félt. 
-Hova visznek minket, és kik maguk? -Kérdeztem a mellettem álló legalább két méter magas alaktól. 
-Kematian. -Válaszolt egyszerűen.
-Hogy mi? 
-A saját bolygónkra. -Mondta reszelős hangján és rám pillantott. Ugyan olyan fehér szemek pislogtak rám, mint akkor, amikor nyakon lőttek valamivel. Talán ez lenne a megkülönböztető jel a két faj között, ugyanis külsőre teljesen olyanok mint mi. Többé nem kérdés hogy van e élet a földön kívül.Hosszú út volt. Addigra anyuék is észre vették hogy ott vagyok. Végül egy furcsa bolygó felé tartottunk. Ez az egész iszonyú furcsa volt. Mint egy álom. Felfoghatatlan..
A bolygó amelyre leszálltunk, egész elfogadható volt...külsőre. Nem tudtuk milyenek itt a dolgok. Talán én mondhattam magam az ,,áldozatok" közül a legnyugodtabbnak.



Ahogy a hajó földet ért, a kezünket valami mágneses lánc szerű dologgal csatolták hátra. Sorba állítottak minket, és levezettek a hajóról. Egy magas fekete hajú srác mellé állítottak. Arca ijedt volt, mégis látszott rajta mennyire próbálja legyőzni félelmét. Én talán azért nem féltem annyira, mert fel sem fogtam mi történik körülöttem.
-Zayn vagyok. -Suttogta és lenézett rám.
-Lizzy. -Vezettem fel tekintetem cipőjéről arcára. Mondani szeretett volna még valamit, de ekkor őt elrángatták mellőlem. Végül sorba rendeztek mindenkit, és én is oda kerültem a családomhoz. Egy fehér hajú nő, ki nem ősz volt, csak ilyen színű volt a haja, egy dobogóra lépett fel, majd beszélni kezdett.
-Maguk, emberek. Azért vannak itt, ezen a bolygón, hogy megmentsék a mi fajunkat a kipusztulástól. Hogy miért? a válasz egyszerű. Bolygónkon nem született gyermek több mint 8 éve. Nekünk termékeny anyákra, vidám gyermekekre, felelősség teljes szülőkre, és egészséges férfiakra van szükségünk. A maguk feladata helyre hozni népünk hiányosságait. Ezzel a két fajt össze olvasztjuk, és egy népként fogunk tovább élni. Ám a mi bolygónk nem elég nagy egy ekkora nép befogadására. Akiknek hibás valamiben is a DNS-ük, vagy csak nem megfelelőek céljainkra a kukában végzik. Ha értik mire gondolok. -Mosolyodott el a nő mondandója végére.
-És mért pont mi? -Kérdezte valaki remegő hangon a tömegből. 
-Mert vizsgálataink során kiderült, hogy CSAK a földön élnek olyan egyének, melyekkel képesek vagyunk szaporodni. Ez ilyen egyszerű. -Nézett körbe, majd intett az őröknek. Most dől el a sorsunk. Vagy meghalok, vagy élek, és lesz egy ufó gyerekem. Nagyszerű. Vajon hogy dönt majd a sok fura lény a sorsom felől? Van esélyem túl élni? Élet és halál a tét.